A térdfájdalom kezelése idős korban

Kocsi Erzsébet vagyok, 80. életévem taposom, ez azt jelenti, hogy ilyenkor már az embernek előjönnek bajai, itt-ott különböző testtájékon, ami igen sok kellemetlenséggel jár. Egy évvel ezelőtt elestem, meglehetősen bevertem a térdem, nagy fájdalmam volt és temészetesen ettől az ütéstől duzzanat is keletkezett a térdemen. eleinte próbáltam ugyanúgy, mint ahogy már alkamaztam a csípőmnél, alkalmazni ezt a lézert, de nem nagyon akart a fájdalom elmúlni. Utána aztán kaptam az információt, hogy ezt másképp kell használni, mert ez egy viszonylag korai sérülés volt , tehát nem úgy mint a csípőmnél, hanem napjában többször, meghatározott időtartammal, és akkor ez is szép lassan kezdett elmúlni. Közben egy kicsit megijedtem, mert féltem, hogy esetleg valami törés, porcleválás, valami van a térdemben, bejelentkeztem ortopédiai szakrendelésre. De közben a kezelés hatására, a már jó kezelés hatására nagyon sokat javult a térdem, már nem kellett sántítanom, de azért elmentem az orvoshoz. Ő megnézte és megállapította, hogy nincs már különösebb semmi baj, mikor megmutattam neki a térdem, mondta, hogy a koromhoz képest ez rendkívül jó állapotban van, tehát tulajdonképpen semmilyen beavatkozást nem igényel. Ez azt jelenti, hogy a lézer kezelés jól használva tulajdonképpen teljesen megszüntette minden panaszom.

Kocsis Erzsébet

Még fontosabb az ÖNGYÓGYÍTÁS elsajátítása

Dr. Hegedűs György a Safe Laser orvos szakmai

Otthoni lézerterápia orvosi segítséggel

 

  • Fájdalomcsillapítás
  • Gyulladáscsökkentés
  • Ízületi regeneráció
  • Szalagok és izmok lazítása
  • Mozgás

Információkérés 

  • A leletet kizárólag Dr. Hegedűs György látja, majd törlésre kerül.
    Dobd a fájlt ide, vagy
    Engedélyezett fájl típusok: jpg, gif, png, pdf., Max. file size: 128 MB.
    • A DrLaser.hu célja, hogy minden megyében megtekinthető, kipróbálható, megvásárolhatóak legyenek a Safe Laser termékek. Már jelenleg is több vidéki városban elérhetőek. Ezért kérjük, adja meg városa nevét, hogy segíthessünk, hol találja Önhöz a legközelebbi Safe Laser pontot. Illetve ezen információk alapján tervezni tudjuk, hol érdemes legközelebb Safe Laser pontot nyitni.
    • Az Adatvédelmi szabályzatott a weboldalon a láblécből éri el
    • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.