Térdprotézis-műtét és az OEP

Felesleges térdprotézis-műtét

Kedves Olvasóm!

Hazánkban egyre inkább begyűrűzni látszik egy igen komoly problémakör, melynek a közelmúltban már több TV csatorna híradója is figyelmet szentelt. Blogokon, szakmai fórumokon is egyre gyakrabban olvashatunk erről, ami nem más, mint a magyar egészségügy és az OEP. Az állami- és a magán intézményekben sok esetben félrediagnosztizálják, félretájékoztatják a kiszolgáltatott betegeket, illetve hamisan idéznek statisztikai adatokat, vagy egy-egy kutatás eredményét ragadják ki a kontextusból, így teljesen más jelentést adva egy-egy mondatnak.

Hogyan történhet ez?
térdprotézis-műtét

térdprotézis-műtét

Ennek hátterében egyrészt az elmaradott technológiák, a kikezdhetetlen egészségügyi dogmarendszer, és az az orvos-beteg kapcsolat áll, mely távolról sem utal partneri, egyenrangú viszonyra. A beteg megérkezik a rendelőbe, elmondja a panaszát, az orvos célja pedig, hogy mielőbb felállítson egy diagnózist, minél költségesebb beavatkozást javasoljon, és ha lehet ne is hagyjon választási lehetőséget páciense számára. Az orvosának teljesen kiszolgáltatott, laikus, fájdalmakkal küzdő beteg pedig nem vonja kétségbe az orvos diagnózisát, nem kételkedik (miért is tenné?), sőt, örül, hogy „jó kezekbe került”, és végre megoldódnak a problémái, végre megszűnik a fájdalma.

De mi van akkor, ha a fájdalmak mégsem szűnnek meg? Ki a felelős, ha a műtét mégsem hoz gyógyulást, ha adott esetben nem csak felesleges, de káros hatásokat is előidéz a páciens szervezetében?

Térség Átlagos várakozási idő (nap) Várakozók száma (fő)
Dél-Alföld 166 419
Dél-Dunántúl 310 962
Dél-Közép Magyarország 182 245
Nyugat-Dunántúl 465 1 174
Nyugat-Közép-Magyarország 306 1 068
Észak-Alföld 258 580
Észak-Közép-Magyarország 279 1 097
Észak-Magyarország 354 689
Összesen (minden térség) 434 6 234

Térdprotézis-műtét és az OEP

Az alábbi táblázat az OEP hivatalos oldaláról származik.

(Forrás: https://varolista.oep.hu/varolista_pub/varolistak-teteles-lekerdezese/?ocsk=004).

Ha minden térség adatait összevetjük, azt látjuk, hogy ma Magyarországon összesen 6 234 ember vár térdprotézis-beültetésre, a várakozási idő pedig átlagosan 434 nap.

434 fájdalommal, kínokkal teli nap (több mint egy év!), melyet követően ezeken az embereken elvégeznek egy olyan műtétet, mely nem is biztos, hogy segít a problémájukon, sőt, az sem biztos, hogy egyáltalán szükség lenne rá.

Kedves Olvasóm… Kiábrándítónak és kétségbeejtőnek érzem, hogy a magyar egészségügy és az OEP jelenleg nem a prevencióra, a megelőzésre fókuszál, hanem arra, hogy a kialakult problémát minél költségesebb eszközökkel kezelje. Arra összepontosítanak (és arra költenek), hogy minél több operációra kerüljön sor, minél hosszabb időt vegyen igénybe a kezelés… Ami egyrészt etikátlan, másrészt kegyetlenség a szenvedő pácienssel szemben…

OEP

A Google-ben a térdprotézis műtét kulcsszóra indított keresés egyik első találata egy fizetett hirdetés (szándékosan nem hivatkozom), melyre ha rákattintunk, az alábbi cím fogad bennünket:

„Az Egyesült Államokban bebizonyították, hogy a térdprotézist kapott páciensek tovább élnek, mint azok, akiken nem végezték el a műtétet. Ennek magyarázata a fájdalom csökkenése, az életminőség javulása és a jobb mozgáskészség.”

Nos, ez nem más, mint a valóság súlyos elferdítése, páciensszerzés reményében.

A térdprotézis beültetése valóban jelenthet életminőség-javulást, valóban csökkentheti a páciens fájdalmait, és optimalizálhatja a mozgáskészséget, melyeken keresztül, közvetve (!) akár teljesebb, aktívabb, egészségesebb, így hosszabb életet is eredményezhet. De a fenti sorokat idéző kolléga elhallgat egy nagyon fontos aspektust:

Sok esetben a fájdalmak csökkentéséhez, a regenerációhoz, a komplett gyógyuláshoz nincs szükség térdprotézis-műtétre. Ha a beteg ugyanis idejében helyes és eredményes, problémaspecifikus szakorvosi kezelésben részesül, akkor műtéti beavatkozás nélkül is kimagasló esélyei vannak a gyógyulásra.

Zárásként tehát hadd forduljak egy kéréssel Önhöz. Amennyiben térdízületi problémákkal, fájdalommal küzd, és (esetleg orvosa javaslatára) a térdprotézis- műtét lehetőséget fontolgatja, szánjon egy kis időt arra, hogy az operáció előtt ad egy esélyt a sejtregenerációs folyamatok aktiválásnak. Ez az eljárás nem jár fájdalommal, azonban sok esetben hatékonyabb a műtétnél. A sejtregeneráció optimalizálása során lágylézer-készülék rendszeres használatával célzottan sugározzuk a lelassult működésű sejteket, ezzel beindítva a szervezet öngyógyító mechanizmusait. A lágylézer-készülékeket számtalan esetben alkalmaztuk sikerrel olyan betegeknél is, akik számára a műtét jelentette az utolsó esélyt a gyógyulásra- a lézerterápiának köszönhetően azonban erre nem kellett, hogy sor kerüljön. A beteg teljes mértékben felépült, panaszai megszűntek térdprotézis-műtét nélkül. Így megóvtuk őt a műtéttel járó problémáktól, stressztől, kellemetlenségektől, esetleges mellékhatások és szövődmények kialakulásától, valamint visszaadtuk teljes értékű, fájdalommentes mindennapjait; illetve az egészségét. A lézerek sejtregenerációs hatását minden orvosnak illene ismernie, mivel közel 50 évvel ezelőtt hazánkban fedezték fel a lézerek biostimulációs hatását. 50 éve folynak ebben a témában kutatások szerte a világon. Az az orvos, akinek tényleg a beteg érdeke az elsődleges, az biztosan megnézi a lézeres kutatásokat és beépíti a gyógyítási „palettájába”.

Vegye kezébe a jövőjét, a sorsát, és döntsön saját gyógyulásáról!
Térdprotézis helyett

A Safe Laser 500 Infra készülékkel hatásosan kezelhetőek az térdízület különféle megbetegedései, hiszen a szövetek mélyebb rétegeibe hatolva nem csupán a kínzó fájdalmat szüntetik meg, hanem hosszú távú megoldással szolgálnak! Az orvosi vizsgálatot követően a páciens megtanulja önmagát kezelni, így bármikor lép fel a fájdalom, azonnal képes lesz csillapítani! A Safe Laser készülék alkalmazása során továbbá nem kell szövődményektől, mellékhatásoktól tartanunk, hiszen maximálisan biztonságos, így bárki, bárhol használhatja!