Az első működő lézert 1960-ban Theodore MAIMAN készítette. 1965-ben jelentek meg a nagy teljesítményű lézerek, amik már képesek voltak átvágni a bőrt. (sebészeti lézerek) 1966-ban Mester Endre professzor a kis teljesítményű (lágy-lézerek) esetleges káros mellékhatásait kutatta és közben az ellenkezőjére jött rá, hogy a “lágy-lézer” az élő szervezetre “BIOSTIMULÁCIÓS” (serkentő) hatást fejt ki. Ez annyit jelent, hogy a sejtek, szövetek “lágy-lézerfénnyel “világítva gyorsabban képesek regenerálódni (pl. a sebgyógyulás felgyorsul). A lézerfény hatására új sejtek, szövetek, sőt új hajszálerek is képződnek. Az 1970–es évek végén egy magyar fizikusokból és orvosokból álló kutató csoport  rájött arra, hogy a jótékony “biostimulációs“ hatásoknál a lézerfény “polarizációjának” fontos szerepe van. Mivel akkoriban a lézerek nagyon drágák és kis hatásfokúak, sőt az emberi szemre veszélyesek is voltak, ezért ez a kutató csoport létrehozott egy jóval olcsóbb és a szemre nem veszélyes “közönséges” lámpát, aminek a fényét polarizálták. Ez volt a mai polarizált fényű lámpák (pl. BIOPTRON lámpa) elődje. A következő 30 év fényterápiás sikertörténete bebizonyította, hogy a polarizált fény mennyire jó hatással van az emberi szervezetre. A közelmúltban kifejlesztett félvezető lézerek azonban már nagyobb teljesítményűek, nagyobb hatásfokúak és olcsóbbak is, mint a polarizált fényű lámpák, de a szemünkre még mindig veszélyesek.