A gyógyító lézerek fejlődése a Safe Laserig

Rózsa Károly vagyok, vegyész fizikus. Az elmúlt 50 évben lézer, gázkisülések, optika, spektroszkópiai kutatásokkal foglalkoztam. Most itt vagyunk a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutató Intézetében. Ennek az elődje volt a Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutató Intézete, ahol bő 50 évvel ezelőtt az első magyar lézereket építettük, tökéletesítettük, fejlesztettük ki. Itt azóta is magas színvonalú lézerfizikai és hozzá kapcsolódó optikai, spektroszkópiai vizsgálatok folynak. Az első lézereink gázlézerek voltak hélium-neon töltéssel. Ezek nagy méretű, fénycsőszerű erősítő közeggel rendelkeznek. A teljesítményük is akkor szemmel nézve fanatasztikus, néhány milliwatt teljesítmény volt. Azóta persze eltelt 50 év és ma már egy kisméretű félvezető lézerből ennek a teljesítménynek akár 1000-szerese is kivehető. Hát ennyit fejlődött 50 év alatt a lézerfizika és a szilárdtest-fizika. Ezekkel a lézerekkel indult meg a lézeres gyógyászat és a lézeres biostimuláció, az, hogy a lézerfény segítségével biológiai folyamatokat segíteni lehet, esetenként nem működő biológiai folyamatokat újraindítani. Ezek a kutatások Mester Endre professzor nevéhez fűződnek, aki annak idején arra volt kíváncsi, hogy a lézersugár, mint sugár okozhat-e rákos folyamatot a rádioaktív, röntgen és egyéb sugárzáshoz hasonlóan. Ez rákot nem okozott, hiszen közönséges fénysugár megfelelő különleges tulajdonságaival együtt. De a vizsgálatokat mindenesetre elvégeztük. Az első kísérletben az egerekről leborotváltuk a szőrt és annak egy részét akkor hélium-neon lézerrel besugároztuk. Meglepve tapasztaltuk, hogy ugyan rákot nem tudtunk előidézni, de a szőr az egereken a besugárzott területen sokkal gyorsabban nőtt, mint a többi helyen. Mester professzor úr zseniális felfedezése az volt, hogy ezt a jelenséget rögtön alkalmazni kezdte. Azt mondta, hogy ha a szőr gyorsabban nő, akkor nézzük meg sebeken, nem gyógyuló fekélyek esetén, hátha segít valamit a lézersugár. Ez az első pillanattól kezdve egy fantasztikus ötletnek bizonyult és azóta emberek milliói gyógyulnak meg olyan sebek, fekélyek és egyéb betegségekből az alacsony teljeseítményű lézerek biostimulációs hatására, amikor korábban gyógyíthatatlanok voltak. A lágylézeres gyógyítás az elmúlt 50 év alatt a lézerekkel együtt fejlődött. Régen kis teljesítményű lézereket használtunk, amiket egy asztalra kellett elhelyezni nagy méretű tápegységgel és utána lézersugarat kellett odavezetni a kezelendő felületre. Ezek lézersugara a szembe bejutva látáskárosodást okozott és ezért ezeket a lézereket csak orvosi felügyelettel, megfelelő biztonsági szabályok betartásával lehetett használni. A sziládtestfizika és a lézerfizika együttes  fejlődésének eredménye, hogy ma már az első lézereknél több ezerszer nagyobb teljesítményű lézerek 1 ezrelék helyett 20 százalék hatásfokkal is működhetnek. egy ilyen nagy teljesítményű lézer van most a kezemben, ami láthatóan zseblámpa méretű, a lézer fénye itt látszik és ez olyan intenzitású fény, ami már gyógyításra alkalmas. Ugyanakkor ez a szórt fény, pláne nagyobb távolságból a szembe bejutva sem veszélyes, így ezek a lézerek a lakosság kezébe adhatóak, megfelelő információkkal bárki otthon tudja használni és gyógyítani a különböző betegségeit.

Dr. Rózsa Károly MTA

Információkérés - időpontkérés kipróbálásra

  • A leletet kizárólag Dr. Hegedűs György látja, majd törlésre kerül.
    Dobd a fájlt ide, vagy
    Engedélyezett fájl típusok: jpg, gif, png, pdf., Max. file size: 128 MB.
    • A DrLaser.hu célja, hogy minden megyében megtekinthető, kipróbálható, megvásárolhatóak legyenek a Safe Laser termékek. Már jelenleg is több vidéki városban elérhetőek. Ezért kérjük, adja meg városa nevét, hogy segíthessünk, hol találja Önhöz a legközelebbi Safe Laser pontot. Illetve ezen információk alapján tervezni tudjuk, hol érdemes legközelebb Safe Laser pontot nyitni.
    • Az Adatvédelmi szabályzatott a weboldalon a láblécből éri el
    • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.