Elégedett páciens 5+1 tipp

Kedves Kollégáim!

Orvosként magam is tudom milyen fontos, hogy bizalmi, baráti kapcsolatot építsünk ki és ápoljunk pácienseinkkel.  Tudom, hogy egy baráti jellegű orvos-beteg kapcsolat miként képes hozzájárulni a páciens mielőbbi gyógyulásához. Ha a vizsgálatok kellemes hangulatban telnek, a beteg örömmel jár vissza hozzánk újra-és újra; és e barátságos légkör bizony nagyban hozzájárul a mielőbbi teljes gyógyulásához is.

Elégedett páciens
elégedett páciens

elégedett páciens

Praxisom során számos különféle embertípussal találkoztam, így lehetőségem nyílt igen szerteágazó tapasztalatokra szert tenni az orvos-beteg kommunikáció területén – és új ismereteimet folyamatos szakmai képzésekkel is igyekeztem bővíteni, mélyíteni. Mindent egybevetve úgy gondolom, hogy a pácienseink gyógyulása elsősorban rajtunk múlik. A megfelelő szakmai tudásunk, az általunk alkalmazott technológia (eszközök, műszerek, stb.) mellett ugyanilyen fontos, hogy képesek vagyunk-e megteremteni a gyógyulás közegét. Képesek vagyunk-e bizalmi, baráti kapcsolatot kialakítani, és társként jelen lenni a gyógyulási folyamatban.

Orvos-beteg kapcsolat a gyakorlatban

„Próbáljuk meg kideríteni, hogy az emberek miért teszik azt, amit tesznek. Ez sokkal hasznosabb és érdekesebb, mint a puszta bírálat; amellett rokonszenvet, türelmet és jóakaratot ébreszt”

/Dale Carnegie/

elégedett páciens

1. Nyitott kérdések

A szükséges vizsgálatok elvégzése közben fontos, hogy megfelelő kérdéseket tegyünk fel, hiszen a probléma a legtöbb esetben magában hordozza a megoldást. A megfelelő kérdésekkel jelentős információk birtokába juthatunk, és kifejezhetjük őszinte érdeklődésünket is.

2. Aktív figyelem

Nem elegendő pusztán hallani amit betegünk mond; minden érzékszervünket ennek szolgálatába kell állítanunk. Nyitottnak kell lennünk a legapróbb rezdülésekre, mimikára, gesztusokra is, hiszen így kaphatunk teljes képet az állapotáról, és ez hozzájárul az optimális orvos-beteg kapcsolat kialakulásához.

3. Visszacsatolás

A figyelem nem elegendő, ha páciensünk ezt nem érzi. Fontosak a visszajelzések, a megerősítés; fontos, hogy biztosítsuk őt a figyelmünkről. Ha bármi magyarázatra szorul, bátran kérdezzünk, hiszen a pontatlan információ könnyen tévútra viheti a diagnózis felállítását.

4. Szemkontaktus

Önmagában sajnos nem elegendő. Tény, hogy elengedhetetlen, azonban ha – lehetőség szerint – teljes testünkkel a páciens felé fordulunk, azzal egyértelműen azt kommunikáljuk: Önre figyelek. Önre, és a konzultáció során senki, semmi másra.

5. Szakmai felkészültség

A naprakész szaktudás, és a tájékozottság jelentőségét bizonyára Neked sem kell bemutatnom, hiszen mindközül ez a legfontosabb. A szakmánk, a hivatásunk iránt érzett alázat tesz bennünket valódi orvossá.

+ 1. Technológia

A XXI. században végbemenő orvostechnológiai forradalomnak köszönhetően képesek lehetünk a fájdalommentességre és a hatékonyságra egyaránt garanciát vállalni. Egy-egy megfelelő eszköz alkalmazásával lerövidíthetjük betegeink gyógyulási idejét, és minimalizálhatjuk a panaszokkal járó fájdalomérzetet is.

A saját praxisomban gyakran használom a Safe Laser 500 Infra készüléket, és ezidáig kizárólag pozitív visszajelzéseket gyűjtöttem a páciensektől. A Safe Laser 500 Infra készülék kiválóan alkalmas mozgásszervi bántalmak, felületi sérülések kezelése mellett fogászati alkalmazásra is.

Eredményesen kezelhető vele parodontitis, periimplantitis, illetve implantáció után pozitív hatással van a csontosodási folyamatra is. Az antibiotikumokkal ellentétben semminemű mellékhatása nem ismert, és rezisztenciával sem kell számolnunk- illetve kevert infekció esetén is kiemelten hatásos! A Safe Laser 500 Infra készülékkel gyengéden és fájdalommentesen tisztíthatunk fertőzött sebeket, így gyakorlatilag bármilyen sebészeti beavatkozásnál hatékonyan alkalmazhatjuk! Az APDT, azaz az antimikrobiális fotodinamikus terápia lehetőségeiről ide kattintva juthatsz bővebb információhoz.

Az ideális orvos-beteg kapcsolat tehát odafigyelésre, bizalomra, megfelelő kommunikációra, szaktudásra és a legfejlettebb technológia alkalmazására épül.

Tekintsd meg videónkat, melyen Dr. Kizman Róbert a Safe Laser fogászati alkalmazását ismerteti!

elégedett páciens

A Safe Laser 500 Infra készülék hatékony segítséget jelent a csontosodási folyamatok során, hiszen a szövetek mélyebb rétegeibe hatolva nem csupán az ezzel járó fájdalmat szünteti meg, hanem hosszú távú megoldással szolgál! Az orvosi vizsgálatot követően a páciens megtanulja önmagát kezelni, így bármikor lép fel érzékenység, azonnal képes lesz csillapítani! A Safe Laser készülék alkalmazása során továbbá nem kell szövődményektől, mellékhatásoktól tartanunk, hiszen maximálisan biztonságos, így bárki, bárhol használhatja!