Csípőfájdalom idős korban gyógyítható!

Kocsis Erzsébet vagyok, nyolcvanadik életévem taposom, ez azt jelenti, hogy ilyenkor már az embernek előjönnek bajai itt-ott, különböző testtájékon, ami igen sok kellemetlenséggel jár. Nálam a csípőmnél jelentkeztek ezek a panaszok, ami úgy keletkezett, hogy fájdalmat éreztem, egyre inkább nehezemre esett a járás. Például lépcsőn már csak úgy tudtam felmenni, hogy a kevésbé fájó lábammal felléptem, és a másikkal követtem.

Tehát nagyon kellemetlen volt. A legkisebb súlyra annyira rosszul reagált, hogy emelni szinte semmit sem tudtam. Én eléggé mozgékony vagyok még most is, ez azt jelenti, hogy ez rettenetesen korlátozott. A családban tapasztaltam azt, hogy ez milyen tud lenni, hiszen a férjemnek csípőprotézise volt. Ő is rettentő nehezen adta a fejét műtétre, a végén, amikor rá lehetett beszélni, akkor történt nála ilyen. Én nem szerettem volna ezt az utat járni, tehát nagyon el voltam keseredve, hogy mi lesz velem.

Akkor jött az a lehetőség, hogy miután megjelent ez a lézer, megpróbáltuk tulajdonképpen erre a fájdalomra alkalmazni. Rövid időn belül megszűnt ez a fájdalom teljesen. Ez azt jelenti, hogy nem is érzem, hogy egyáltalán van csípőm, tehát nem gátol a mozgásban, nem fáj. Amikor még a fájdalmam megvolt, az azt jelentette, hogy például még az éjszakai pihenést is zavarta, mert egyszerűen nem tudtam ráfordulni.

Tehát nagyon nagy könnyebbséget jelentett az, hogy viszonylag rövid kezeléssel, fájdalommentesen megszabadultam ettől a kellemetlen érzéstől. Most semmiben nem gátol az a korábbi fájdalom, mert meglehetősen sokat kertészkedem, mozgok, nagyon sokat járok, tehát semmi fájdalmam nincs. Két és fél éve ezek a gondjaim megszűntek. Igaz, hogy néha előfordul az, hogy egy kicsit érzem, de miután alkalmazom újra úgy, ahogy korábban, ez a kellemetlen érzés szinte egy-két nap alatt elmúlik.

Kocsis Erzsébet

Tájékozódjon telefonon

06-70-284 9038

munkanapokon 08.00 – 19.00 között
ezek kívüli időszakban küldjön üzenetet

Safe Laser vásárlás

Vásárolja meg saját SafeLaser készülékét!

Kedvezményes hitel

9,92% THM !!!

900 – 1.400 Ft havi kamatra!

Információkérés – időpontkérés kipróbálásra

  • A leletet kizárólag Dr. Hegedűs György látja, majd törlésre kerül.
    Dobd a fájlt ide, vagy
    Engedélyezett fájl típusok: jpg, gif, png, pdf., Max. file size: 128 MB.
    • A DrLaser.hu célja, hogy minden megyében megtekinthető, kipróbálható, megvásárolhatóak legyenek a Safe Laser termékek. Már jelenleg is több vidéki városban elérhetőek. Ezért kérjük, adja meg városa nevét, hogy segíthessünk, hol találja Önhöz a legközelebbi Safe Laser pontot. Illetve ezen információk alapján tervezni tudjuk, hol érdemes legközelebb Safe Laser pontot nyitni.
    • Az Adatvédelmi szabályzatott a weboldalon a láblécből éri el
    • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.